4. rész - Vissza a valóságba

„Járok mindig végtelen utakon,

Mindenhol szép arcodat kutatom,

Ha fáj valami, feléd nem mutatom,

Tudom, hogy enyém lesz majd a jutalom ”

- Az meg milyen füzet? – kérdezte.
- Hát, szabadidőmben szoktam dalokat írni… - dadogtam válaszként, mire ő csak tágra nyílt szemekkel meredt rám.
- Mégis miért csak hobbiból csinálod? Teljesen profi dalszöveg! Van még több is? Mégis mióta foglalkozol vele, hogy már kapásból elkezded énekelni egy dallamra? Miért szégyenlősködsz ennyire, csinos vagy, tündéri hangod van és még okosnak is tűnsz! De ne értsd félre, nem olyan stréberesen… - halmozott el a kérdéseivel és olyannyira hadart, hogy a végét már alig-alig értettem.
- Na, jó először is, gratulálok! Pasit ilyen gyorsan beszélni még nem hallottam – nevettem, majd folytattam – nos, nagyjából 5 éve próbálkozom vele és a zuhanyrózsa még több dallal tudna boldogítani, ha beszélne. Vagy ha biztosan tudom, hogy nem hall senki, akkor is eldúdolgatom őket, úgyhogy érezd magad különlegesnek! Egyébként, pedig hálás lennék, ha nem…
- Ha nem mi?
- Ha nem – és ekkor megálltam egy pillanatra – lennél ennyire kíváncsi. Esküszöm, ez már felér egy vallatással! – közben, visszacsúsztattam a táskámba a jegyzeteimmel teli összefűzött papírkötegeimet.
- Tudod, hogy nem „vallatásnak” szántam – rajzolt idézőjeleket a levegőbe az ujjaival. – csak tetszett, úgyhogy abszolút feleslegesen tetted el, mert úgyis el fogom őket olvasni. Talán még el is gitározom neked az egyiket – kacsintott rám huncutul.
- Azt nagyon kétlem, hogy valaha is lehetőséged lenne ezt a füzetet – ütögettem meg a táskámat – elolvasnod. Mire mindezt elmondtam, már el is kezdte ismét a dallamot, majd az énekbe is belekezdett. Én csak mosolyogva csóváltam a fejem, mikor egy kissé meglepődtem, mert olyan sorokkal folytatta, amelyeket bár leírtam, de énekelni nem énekeltem:

„…Mindenhol szép arcodat kutatom,

Ha fáj, valami feléd nem mutatom,

Megtaláltalak Téged az utamon,

Szeretlek téged, ahogy csak tehetem,

És ennyi volt most már befejezem!”

Lassan befejezte a dal utáni néhány dallamot, majd lassan befejeződött az egész muzsika. Egymást néztük és egy szót sem szóltunk, mert nem akartuk megtörni a varázst. De mivel mi nem, hát Liz, a 23 éves ideiglenes főnökünk megtette helyettünk. Benyitott a női szobába.
- Halihó! Pincérek talpra! – Ekkor vettük észre, hogy időközben a többiek is visszajöttek, sőt hogy egyáltalán elmentek! – Napi három műszakotok lesz, de főleg rajtatok és a vendégeken múlik, hogy meddig nyúlik el. Hétkor reggeli, vagyis addigra a tálalóba kell vinni az ételt és kolompolni, kaja után mosogatni. Ugyanígy lesz az ebéd délben és a vacsi hatkor. Minden nap, kivéve csütörtökön, akkor elmennek kirándulni a lakók, nektek, pedig lesz egy kis szabadidőtök. – és a kezünkbe nyújtotta a hetirendünket.
Ezaz! – kiáltotta Johnny...