6. rész - Az edzés (és koncentráció)

- Odaadom neked a kabalaütőmet, te meg bedobod a folyó közepébe!? Na, szép! – mondta és a fenekemre csapott. Mire én egyből felkiáltottam:

- Hé! Te nem vagy normális! Ha piros lesz, nem tudom mit csinálok veled…! - mondtam neki fenyegetően, de viccesen. Ez alatt megpillantottam Dean Honeyt. A szeme olyan volt, mint otthon a Csendes-óceán. Ez eszembe juttatta, hogy fel kell hívnom anyut és aput. De a szüleim várhatnak még egy kicsit, az időeltolódás miatt, ott még úgyis egy-két órával korábban van! – gondoltam. Közben önfeledten rohantam Dean-hez, amikor odaértem, átölelte a derekamat, megpörgetett és egy hatalmas cuppanós puszit nyomott az arcomra.

5. rész - Egy játékos nap

-       Ezaz! – kiáltotta Johnny. – Van kedved eljönni velem ebédelni a városba csütörtökön, AnG? – Kérdezte hirtelen. Gyorsan átfutottam, majd lefnéztem Lizre:

4. rész - Vissza a valóságba

„Járok mindig végtelen utakon,

Mindenhol szép arcodat kutatom,

Ha fáj valami, feléd nem mutatom,

Tudom, hogy enyém lesz majd a jutalom ”

3. rész - A mi pillanatunk

Ez idő alatt, a két barátom is jól megnézte. Ahogy a szemükből kivettem, elég furcsának és nagy nőcsábásznak tarthatták! De a gondolkozási időm lejárt, mert egyszer csak megszólalt az új fiú:

- Sziasztok, Johnny vagyok – fordult felém. Egy cseppet sem volt zavarban, de ez rólam egyáltalán nem volt elmondható, pláne miután csak úgy spontán kaptam tőle két puszit az arcomra. Az ajkai puhák voltak és csábosak a parfümje pedig rendkívül jó illatú. Igazi férfi volt. Ezentúl végig a szememet nézte és egyszer sem tévedt lentebb a tekintete a szájfénytől csillogó ajkamnál.

2. rész - A találkozás

Adtam neki egy puszit és kikísértem a parkolóba, hogy integethessek nekik (ugyanis Annabell is elkísért minket). Kifordultak a kapun, papa bordó Citroën-ével és eltűntek a távolban.

Visszamentem a szobába, ahol már csak a lány ült az ágyán. Szimpatikus volt. Félhosszú, fekete haja, fehér bőre és csillogó sötétbarna, majdhogynem teljesen fekete szeme nagyon megnyerő látszatot keltett bennem.

Elkezdtem kipakolni a bőröndömből néhány ruhát és felhúzni az ágyneműt, amit még Eli adott. Egyszer csak a szobatársam megszólalt:

- Szia. Letti vagyok, téged, hogy hívnak?

1. rész - Indulás

Hajnali 5 órakor önfeledten, enyhén szólva eufórikus állapotban - természetesen csak az izgalomtól - ébredtem arra, hogy az órám bekapcsolta a rádiót és a bemondó elkezdte mondani a szokásos szövegét: „Jó Reggelt, Denver! Ilyen korán is csak ritkán szoktak felkelni, de ki az ágyból! Ezt az órát egy pörgős slágerrel indítjuk, máris játszom nektek a személyes kedvencemet a Smile című számot Avril Lavige-től!”

Na, pillanatok alatt kipattantam az ágyból és átrohantam a fürdőszobába, hogy letusoljak, hajat mossak, megmossam a fogam és ahogy általában szoktam, elvégezzem a reggeli "rituálémat". Még csak 10 perce voltam, bent, amikor hirtelen dörömbölést hallottam. Valaki kopogott!

Prológus

Új város, új környék, új emberek azt hinné az ember, hogy minden megváltozik, ha csak egy nyár idejére is, de a régi emlékek mindenhol kísértenek. A 19 éves Angela White egy távoli városba megy dolgozni, hogy legalább egy kis időre elfelejtse az otthon zűrzavarát. A lány már régen nem hisz a happy endes, gyermeteg történetekben és ennyi idős korára már  éppen elégszer csalódott a korabeli fiúkban, hogy tudja, nem érdemes utánuk sírni vagy ábrándozni róluk. Itt, Pueblo-ban, azonban ennél egy kicsit komplikáltabb a helyzet!